2009. augusztus 8., szombat
A lék
Eltűntem-visszatűntem.
(a kípir köszönet dortjénak)
Mán líkelni se lehet a dinnyét a pijacon tavajj óta, állítólag az áentíesz nagyon ugrik rá. Úgyhogy a zsákbamacskát veszik akedves vásárlú.
2008. július 20., vasárnap
Girnyó piac
Eszt azőccsígesem monta, mingyán a nyitás után. Ugyanis, magyarázta, alul szűk felfelí meg magas, megy fel az ígbe. A vásárlók is állandójan megjegyzik, hogy akibaszott picsába lehetett eszt az új pijacot ijjen szűkre tervezni!!?? Visszasírják a rígi csarnokot, ahun azír nómálisan el lehetett járni míg zsúfótabb napokon is. És igazuk van. Vannak egyes sorok, ahun alig tudnak eljárni a nípek, felöklelik egymást, ha valaki hirtelen megáll vásárolni. Nem beszílve a vínasszonyok kerekeskocsijairúl, amiket úgy rángatnak át más lábán, mint a pinty. Minknekünk se jau, mer bévűl, az asztalok között sincs sok hejj, oszt pláne akkó szívunk, mikó napközbe kő felhózni pótárut a kocsibúl, kísz dzsungelherc, míg eltolom a nípek köszt a hejjünkig! A főccinten a legszarabb a hejjzet, mer mindig ott vannak a legtöbben, a fentieknek valamivel jobb, mer ott kevesebben kóbászolnak. De ott se tágabb a sorok közötti eljárhatóság. Na, a káposztások meg pláne színak, mer a üvegfal elí rakták űköt, ahun betűz a nap, oszt rottyan a káposzta! Esernyővel, meg viaszkosvászon terítővel vídik, mán amennyire lehet. Rígen, így nízett ki a debreceni káposztáspijac, lehet, hogy akkó jobban járt mindenki:
Mán javasótuk többször a pijacfelügyeletnek, fordíccsák keresztbe az asztalokat, ne így hosszába, oszt akor ki lehetne alakítni tágabb sorközöket, dehát szartak bele. Maradunk így. Persze az ípitíszek meg dícsírik magokat.
2008. június 27., péntek
Arccal a Piac felé!
2008. május 24., szombat
Lalikerál őszöggye
Mik vannak, lalikerál is belekeveredett az őszödi sztoriba: "A kiszivárogtatással kapcsolatosan azt mesélte, hogy pénteken a repülőtéren volt, mert Szájer Józseffel készült Brüsszelbe, amikor Kósa Lajos felhívta, és lejátszotta neki a hanganyagot, mire ők pezsgőt bontottak. Valaki közbevetette, hogy a hangfelvétel vasárnap került a sajtóhoz, erre úgy reagált: "akkor lehet, hogy rosszul emlékszem", majd témát váltott." Legalábbis errűl beszílt, eszonta ovi a titkos szejánszon. Állítólag. Felvetődnek kírdísek: Akkor lalikerál szerveszte az egísz eddigi hajcihőt? Meg ű ovi legbizalmasabb emberje?
2008. február 28., csütörtök
Március
Csak március lett ebbűl a nyitásbúl, jaul elhúzódott ez a felgyósított ípitkezís meg pijac átadás.
Hát kicsesztek a zőccsígesek az önkómányzattal! Nem vótak hajlandók licitálni línyegibe, aszonták, űkrajtuk ne nyeríszkedjík az önkómányzat. Megegyeztek egymás közt, ki, mék asztalra megy, oszt hijáb aerőködött a licitálási bizottság, nem licitáltak. A mai csillogó őtönyös átadás után hónap mán az új hejjen kezdünk, mindenki izgatottan várja, hogy-é gyün be ez a pláza pijac.
2008. január 28., hétfő
Asztalokra licitáló
Kíváncsi vagyok, mijjen lesz a zőccsígesem feje a maji licitálás után. Mink nígy asztalra mentünk rá, kít kicsire meg kít nagyra, oszt le is perkát mán előzetesbe száznegyvenezret, oszt azon fosott, hogy mi van, ha nem egymás mellí fognak esni? Hát az egyperces tudósítása szerint nem vót eccerű a hejjzet a licitbe, oszt a 326 asztalbúl 126 elkőtt, kirdís mi lesz a maradík 200-al? Állítólag kisósojják, de mennyijért? Meg hány embernek? Meg megfenyegetís is vót! Akkó mi lesz a hiányzó 200 asztal bírleti díjjával?
Egymillió fontos hangjegy
Kezdődiiiiiik!!!!
Ma este 22.30-túl az m2-tőn! Oszt aut minden este!
De most kedvcsinálónak egy hejji írdekessíg arígmútbúl, a kolór egyik száma eg yfasza gitárszaulúval:
2008. január 23., szerda
Idegenforgalmi látványosság
Az nem kifejezís, mennyire fel van bójdúlva a pijac a újtúl! Mindenki aszt taglalja, hogy lesz a licit, mír kő kít hónapot előre kifizetni, meg eg yívre leszerződni, meg kilencven perc alatt kipakóni a kicsi asztalra, meg a parkólás, meg mán a budi is pízes lesz a kereskedőknek is! A hejji egyperces is foglalkozik a tímával, amit megelőzött a mút pínteki dítívís kőzügy lepósával meg pajnával, ahun fínyeztík az újat, nem túdom ki látta. Nékem a teccet a legjobban, amikó lepósa kifejtette, a vásrlóji szokások megváltoztak, eddig ugyi a háziasszonyok múnkába ment vásárótak be a cekkerbe, reggel, mosmán munka után fognak pijacra menni, níg yóra után, oszt azír lesz nyitva ötig. Oszt ezír kő majd többet fizetnia hejjekír, napközbe meg gyün a kűfődi idegenfógalom, aki szájtátva nízi az újabb cívishoni csodát, oszt ettűl pijac a pijac. Vót míg több nyalánkság is, mint pédájul, hogy űk se tuttak arra mit mondani a műsorvezetőnek, hogy akkó e őtönyös pijac lesz? Meg arra se, mikó nyit? Aszonták valamikó februárban, mer mosmán a kivitelező úgy felgyórsút, meg az engedíjek beszerzíse is úgy felgyósút, hogy mingyán nyitnak. Azzal fejeztík be, az új pijacon lesz kít büfíegysíg is. Hurrá!
2008. január 15., kedd
Mondat
"Később botrányt okozott, hogy kiderült: a Dexium egyik alapítója a Mester Nívó Kft. volt - korábban nekik adta el a házát Kósa Lajos. " - ekípp a maji nípszabósági pijaci cikke, de van egy mondat lalikeráltúl, ami fölöttíbb írdekes:
"A polgármester abszurd dolognak tartja, hogy ebből ügyet csináltak, hiszen a Mester Nívó egy ingatlanforgalmazó cég, s neki mint eladónak semmi köze nem volt ahhoz, hogy melyik ingatlancégen keresztül adja el a házát."
Az eladónak semmi köze, kinek aggya el aházát? Hát, eszt míg írdemes ízlelgetni!
Ápdít: újabb írdekes mondatok, a nípszabóságbúl (passz!) ís a regihíradóbúl (írtíkkülönbözet).
2008. január 14., hétfő
Asztalokkal táncoló
Mán szombaton hírelte a hejji egyperces, hogy hogyáll az ípitkezís, meg kírdte a nípet, hog yteccik az új pijac? Meg mindenki várta bejárást, amit míg november vígire ígírtek, mostanra meg a szerződíst, hazudnak ezek asztán fojjamatosan a fene egye meg! ahun vígre megtuggyuk, hogyis lesz az asztalókkal? Vót a zőccsígesem is, oszt elíggí fejet vakargatva gyütt elő ű is, kicsit drágállja, meg kicsinyli is az asztalókat. Bár mink míg jau hejjzetbe vagyunk mer többet ís bírlünk, kettőt, oszt így kiárúlható az ára. Szerintem egyíbkint nem is ojjan drága, ha aszt nízzük, 16.000 egy kicsi egy hónapra, ha licit nem veri fel, nem fogja, mer ezek szar hejjen vannak, oszt húsz napi árulást veszünk, akkór az ugyi, nyócszáz forint naponta. Ha sok árúja van valakinek, kitermelhető, igaz a sok meg nem fír rá. A napijegyrűl se sokat tudni. A zőccsígesem azon boszankódot, hogy egy büdös szót se lehetett írteni, amit móndtak, mejd nagynezehen szereztek egy mikrófont, meg röhögött, hogy ezeknek most jut eszükbe egy tájíkosztatót összállítni, amibe majd mindenre válaszónak. Eddig mija faszt csináltak, mír nem lehettett eszt megcsinálni? A másik mega, hogy azzal szórakosztatták űköt, hogy mjjen szíp új, mozog a járda, tílen fűtve, nyáron hűtve, oszt eszt míg megse kell fizetni tejjes áron!" A bérleti díj nem tudja még ezt a költséget sem produkálni. Hiszen itt jelentős üzemeltetési költségek vannak. Valamivel magasabb a bérleti díj, mint a korábbi csarnokban volt, de azóta el is telt két év, emelkedtek elsősorban az energiaárak – nyilatkozta Pajna Zoltán alpolgármester." ígya napszellentísbe. Kírem, akkó mija francbbúl fogja kifizetni az üzemelísi kőccsíget az önkómányzat? Mán megint megnyúznak minden cívispógát távhűdíjemelíssel, meg egyíbb adóval, hogy ki lehessík fizetni?
A zőccsígesem morfodírozik, lehet, hogy rámegy egy nagyobb asztalra a licitbe. Meg beszervez míg álbírlűket.
Ápdít: mán írt rúla a nípszabóság, meg Basahalom blogtárs, aki míg videjókat is feltett a rígi csarnok utósó napjárúl.
2008. január 10., csütörtök
No Olimpia
Nemtom feltűnt-i valakinek, hogy cívishon mígse rendez ifjúsági olimpiját, oszt mígis üzemel a hónlap, ami meg nem üzemelt addig, amíg verseny vót, hog yki rendezhessík. Hát az eső kőbe bukta vót, de errűl a hónlapon egy fing sincs, ha jaul látom. Úgy tűnik, mintha míg mindig versenybe lenne cívishon, oszt remínykedve várják a vígső eredmínyhirdetíst egyesek. Csak aszt nem írtem, mír nem lehet kiírni, hogy mi vót, meg mír nem lehet óvasni magyarul aszt a pájázatot, amit ángolúl londonnyba nyomtattak ki, eg ymagyar nyelvűt mír nem lehet felrakni a magyarságára ojj büszke cívishonnak? Ha mán kifizettík eszt az egísz pájázási, honlapos jáccmát.
2008. január 6., vasárnap
Agyváltós
Képen látható állapotban eladó.
Kíváló vásárlásra ,reklámújság terjesztésre és minden egyéb kissebb jellegű dolgok szállítására.
Új Shimano fék, 3 hónapja lett új csapágy szereltetve bele. Ajándék belső gumit adok mellé.
Slágertíma lett a postások bringája, a vicces kedvűek megtenderztettík saját jószágukat, egísz ócsón, sőt rárepűt a tímára hírtívít követve a napszellentís is. Termíszetesen drágállják űk is a százhuszonnígyezer forintír, hogya feníbe ne, mikó az uccai mibringánkho kípest kurva drága. De asztán mekkszakírtettík a tímát a hejji bótossal: "A kerékpár árusok úgy tudják, hogy kétféle típust rendelt a Posta. Véleményük szerint bármelyik magyar cég olcsóbban legyártaná a kért modellt. A jelenlegi postás verzió kétféle szereltségről szól. Az egyik, és a kettő közül a drágábbik egy agyváltós, három fokozatú, acélvázú darab. Aminek a kiskereskedelmi ára, hangsúlyozom, a kisker ára ebben a pillanatban 46 ezer forint. És a magyar gyártmányok közül nem ez a legszerényebb – tudtuk meg Gyöngy Imre kereskedőtől."
Jó hír viszont, hogy cívishonban a hetven darabos postársbringa álómány felít napokon bévül lecserílik, a kertsígekbe könnyebb lesz mán kitekerni a segílyekkel.
De nízzük az alaphírt: "A Közbeszerzési Értesítő szerint az európai uniós nyílt közbeszerzési eljárást a győri székhelyű Cronopont Kft. nyerte el nettó 1,097 milliárd forintos ajánlatával. A másik pályázó, a debreceni központú Piremon Kht. 1,167 milliárd forintos ajánlatot tett."
Kírdem ín, mija faszír nem kírdi mán meg a hejji médija, ahejji második hejezettet, az ű cájgjuk mitűl lett drágább, mint a győsztesí? Mír nem űk szakírtettek a napszellentísben?
Ápdít: a nípszabóság megkírdte, oszt e vót a válasz: " a második helyen befutott Piremon Kht. illetékese is úgy vélekedett: a kiírásban szereplő kerékpárt 124 ezer forintnál olcsóbban is le tudták volna gyártani - igaz, azért nem 50 ezer forintért. A Piremon nem árulta el, hogy - másodikként befutott - ajánlatában mekkora ár szerepelt egy biciklire. Annyit elárultak: az elvárások szerinti javítási költségeket a győzteshez képest magasabban határozták meg - ezért is vesztettek."
2008. január 5., szombat
Reménytelen lógós
Amúgy elsiklottunk vón mán felette, hisz hódrabló faszán megírta mírűl van szau lalikerál esetíben, meg az indekszbűl megtuttuk, hogy ű alig látta 2007-ben az ószágház szavazógípjit. De, ma hajnalban, igazábúl míg az íj leple alatt, a dejólra felkerűt cívishon vezetísinek hű médijafegyverhordozói válasza. Ebbűl kiderűl, a megyei narancsos kípviselűk vótak messze a legaktívabbak - táblázatosan -, ebben lalikerál a közípmezőnyben hejjezkedik el, a veresek sehunsincsenek, meg megtuggyuk, mír nem mennek szavazni - az amúgy legaktívabb - narancsosík: " Ami a szavazásokon való részvételt illeti: a kormánypárti képviselők kötelessége volt a többség megteremtése, így a betegeket nem számítva szinte alig hiányoztak a voksolások alkalmával. Az ellenzék - a leszavazások reménytelenségét látva - már koránt sem volt ennyire fegyelmezett. Kósa Lajos például mindössze a szavazások tíz százalékán volt jelen."
2007. december 22., szombat
Február és csúszási ügyek
Legújabb híhírek szerint csak februjárban lesz kőtözís. Mer ípitik az utat a míjgarázsho: "Pedig átadásra már majdnem kész. Azonban hátra vannak még a mélygarázsba vezető rámpa építésének munkálatai. Ráadásul a napokban állványokat állítottak fel az épülő fórumhoz, ami átmenetileg akadályozza a csarnok kényelmes megközelítését – magyarázta a késés okait a HAON-nak Varga László, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője." Betonoznak aut is feszt meg pakóják a tírkűt, mi meg senyvedünk a hodájba.
Közbe az is kiderűt, nem fizet kötbírt a beruházó a csúszás miatt, az indok a csúszásra, hogy a bódétulajdonosokkal nem tuttak megegyezni, most mán nem a talajmekkanikával van baj: „A régi vásárcsarnok bontása előtt három pavilontulajdonossal nem sikerült megegyezni, emiatt négy hónap késéssel kezdődhettek el a munkálatok. A kivitelező azt vállalta, hogy az átadást (2006. szeptember) követő 16 hónap alatt megépíti a csarnokot. Ez 2008. január végén jár le. Kötbért a kivitelező nem igényelt az önkormányzattól a négy hónap késés miatt. Ha ő késne, az önkormányzat se kérné a kivitelezőt, hogy fizessen.”
Szóval önkómányzat ís kivitelező kőcsönösen megegyeztek, hogy nem kírnek egymástúl kötbírt, mer mindaketten elbaszták, oszt akkó minek fizetgessenek ide-oda?
Nízzük mit mondott tútorlóri 2005. októberibe: „Az építési engedélyt a piacra megkaptuk, jelenleg arra várunk, hogy jogerőre emelkedjen – hangsúlyozta a beruházó társaság ügyvezetője. A cég ugyanis úgy tervezi, januárban megkezdik a piac bontását. − Ám ha kicsit később is indul ez a munka, legkésőbb márciusban be kell fejeznünk. Amennyiben lesz ideiglenes helyszín, azt pár hónapig – fél évig − kellene igénybe venniük az árusoknak és a vásárlóknak. Jövő októberben ugyanis szeretnénk átadni a piacot. Elvileg a jogerős építési engedélytől számítva 18 hónapunk van a munkákra, de szeretnénk ezt 12-re csökkenteni. Persze a konkrét dátumok mindig az engedélyezéstől függnek. De ha minden rendben megy, 2007 végén-2008 első negyedévében átadhatjuk a Debrecen Fórumot is.”
Ha eszt a kít nyilatkozatot összevettyük, akkó se tisztúl a kíp. Megállapíthattyuk: 1. Tehát 2006. októberibe akarták átadni az új pijacot, ehejett akkó kezdtík ípiteni - állítólag. 2. Nem 18 hanem 12 hónap alatt akarták megípíteni, mostmeg 16 hónapot emlegetnek. 3. Mán 2005. októberibe ípítisi engedíjük vót a pijacra. Oszt meg is kezdtík az ípitíst, pillanatok alatt ojjan míj gödröt ástak ott, hogy na. Megjegyzem, tútorlóri 2006. őszin megunta a tökölíst a bódísokkal, oszt egyik naprúl a másikra eltűnt a három bódí, senkise vállalja, hogy ű lett vón.
Ebbűl igazoggyík ki a cívispógár, ha tud!
2007. december 2., vasárnap
December - Január
Kétszint, lift, mozgójárda, spanyollípcsű. Kít tornya is lesz, az egyikben óra! "Új pijacok nyílnak" a bedobós címlapján, bévül meg ríszletes ismertetís az újrúl. Níhány hete állandójan felbukkan, sejtetik, mingyán nyitunk! Pedig nem ojjan rózsás a hejjzet, maszatolás fojik továbbra is. Mán megint rígen vót szó a pijacrúl itten, pedig mán a töke is ki van vele az embernek. A fene se tuggya mán, mikó kőtözünk, meg hogy lesz ez a egísz! Legutóbb ugyi, novemberrűl vót szó, maga lalikerál is eszt jelentette be, míg októberbe is szajkószták, oszt kiderűt megse lehet közelíteni, mer ugyi, nincs hozzá út. Na, ez a kerszteződísípitís is jau nagy káoszt okoz, nem beszílve, hogy itt vót az új időpont, decemberbe kőtözünk. Meg aszt is ki lehetett óvasni, hallani, hogy januárba. Ahogy most elnízem a hejzetet, igencsak januárba. Közbe az idejglenes pijac kerítísit is arríbb rakták, meg a bejáratot is. A hideg is meggyütt, errűl mán a heji egyperces is írt. Azonkívül, hogy tínyleg meggyütt. Azonkívül, hogy eddig mindenki össze-vissza nyilakozott. Egy bisztos, minden drágább lesz, árusnak, vevőnek egyaránt. Licitálni kő majd a hejjekírt. Az asztalosok kevesebbet fognak rárakni, a többijek többet, ugyanis sokaknak háromszorosára fog kerűnia bírlet, az eddigijekhez kípest. De fedett hejjen leszünk, kűső árusítás nem is lesz, zőccsígesemík, meg a többi árusík, meg avevők is nagyon várják mán, meg ín is, hogy ne sárba kejjík pakóni.
2007. december 1., szombat
Picasso-grafikák Mátészalkán!
Máma zár davincsi cívishonban, oszt mingyán nyitik pikasszó a szomszídban! Úgy láccik, kelet nagyon bejindult a művíszetekben, de akárhogy is nízem, Mátíszalka lenyomta mánis Debrecent, legalábbis abban a tekintetben, hogy állítólag itten csak egy eredeti alkótás vót kijállítva, addig amott tizenkettő lesz! A rokonok bisztos meg is nízik. Azon csodákozom, hogy pikasszót kínábúl egy debreceni galérija közreműködísivel vittík oda, mír nem akkó hozzánk? Mék galérija lehet-e? Bisztos nem a lódem! Apropó, a lú marad vajjon előtte?
2007. november 28., szerda
Hurrá, vásár!
Szombattúl újjra lehet karácsonyi vásárolni két hejjen, ín inkább a Petőfi tírre vgyok kíváncsi ismét! Mán alig várom, hogy kőrbe legelísszek a fantasztikus választíkok között! Állítólag az idín kevesebb árus lesz, nem csódálom, mer tavaly a többsígnek szerintem bukta vót. Bezzeg a Pijac uccán nőtt a lítcám, eggyel több lacipecsenyís van, meg állítólag dupla annyi kereskedő: "A kiskereskedőknél feltétel volt, hogy lehetőleg saját készítésű termékeket kínáljanak. A vendéglátósoknál pedig, hogy a karácsonyi és szilveszteri időszaknak megfelelő ételeket és italokat áruljanak." Na azír ott is szíjjelnízek, megnízem aszt a sok saját kíszítísű cuccot, meg a karácsonyi időszaknak megfelelő italválasztíkot. Kannás bor tílapó módra?
2007. október 26., péntek
Olimpia
Na, mit szónak? Lenyomjuk a kínajiajikat is, mink is csinálunk olimpiját! Igaz, kisebbet, meg nem annyi számba, meg más kórosztájnak. Ferdeszem-imádók cívis kűdöccsíge máma átadta cívishon pájázattyát svájcban ami angól nyelven mán óvasható is lenne, de nem lehet, legalábbis eddig a pillanatig. Bisztos vagyok, ha nem nyerünk, az csak a kúrva kómány ármánykodása lehet, ugyanúgy, mint a kútúrális főváros esettyibe. Mi mindennel lehet itt etetni a nípet!
Ápdét: kiderűt, a cívis kűdöccsíg mikróbusszal ment lózanba, londonba nyomtatták (mír pont ott, nme tanátak közelebb fínymásolót?) ki a pájázatot, amit míg mindig nem lehet óvasni, de legalább megmozdút a honlap, mostmán a nagytemplom is rajt van.
Ápápdét: nna, máma ( nov. 6.) mán lehet óvasni, (gondúlom, noszf felajaánlísként megcsináták) meg átalakút a honlap is! Tud valaki angolúl, hogy mi van benne?
